Magyar Fogyasztó 50+ II. konferenciaVéget ért a Magyar Fogyasztó 50+ II. konferencia, melyet a Magyar Fogyasztó Platform (MFP) szervezett április nyolcadikán, Budapesten a Magyar Telekom Székházban. A résztvevők értékes információkat tudhattak meg többek között az ezüstgeneráció státuszáról, fogyasztói szokásairól, gondolatairól és gazdasági erejéről.2050-ben az Európai Unió 25 tagországában várhatóan a népesség fele az 50+ korosztályba tartozó lesz, és tevékenyen ki fogja venni részét a társadalom irányításából. A Magyarországon már ma is 3,6 milliós „kisebbség” a reklámokban, mint nosztalgikus „kellék” jelenik meg. Talán még ennél is megdöbbentőbb, hogy a felmérések alapján az ezüstgeneráció alapvetően rossz önképpel rendelkeznek saját magáról, s ez az önkép azonos a társadalom többségében róluk kialakult – nem túlságosan pozitív – véleménnyel. A délelőtti program előadójaként Popper Péter az idősekkel kapcsolatos és Magyarországon megkövesedett negatív sztereotípiák egyik kulcsának az emlékező és gondolkodó társadalmak közötti különbséget nevezte meg. Míg az alapvetően „emlékező” típusú keleti társadalmakban élők a tapasztalatokra számítanak egy adott helyzet megoldásában, az európai országokra jellemző „gondolkodó” típusú társadalmak lakosait idegesíti a múlt és a tradíció. A neves professzor véleménye szerint meg lehet öregedni békében is, amennyiben megtanulunk maradékok nélkül létezni. Azaz jelenünket ne átmeneti időszaknak tekintsük, és ne engedjük elszaladni a lehetőségeket. A konferencián előadó neves szakemberek valamennyien az idősebb korosztály gazdasági szerepének megnövekedéséről, illetve az ezzel párhuzamosan felmerülő fogyasztási igények kielégítetlenségéről számoltak be. |