|
|
|
Mit miért tesznek a voks generációk?
Vége A közügyek fogyasztói című konferenciának
Közügyeinkről, választási preferenciáinkról beszélgettünk a Magyar Fogyasztó Platform idei első rendezvényén kutatókkal, kampánystratégákkal, kommunikációs szakemberekkel és újságírókkal. Kiderült, hogy a magyar társadalom fogyasztásközpontú, a komplex érzelmek sarkallják szavazásra, valamint még mindig úgy véli, hogy az államnak kell tennie a szegénység ellen.
Véget ért A közügyek fogyasztói című konferencia, amely a Magyar Fogyasztó Platform (MFP) konferenciasorozatának részeként, a Magyar Telekom Székházban került megrendezésre.
A szakkonferencia nyitóelőadójaként Závecz Tibor (Szonda Ipsos) elmondta, hogy míg a fiatalok körében az érzelmi motivációk, az időseknél pedig az ideológiai tényezők játszanak az átlagosnál fontosabb szerepet a választási részvétel létrejöttében, addig a politikától való távolmaradás legfőbb okaként ugyanezek hiánya, valamint az intézményrendszer iránti bizalmatlanság jelölhető meg.
A fogyasztók politikai aktivitásának elemzését követően a GfK Hungária képviseletében Sugatagi Gábor beszámolt arról, hogy Magyarország lakossága fogyasztásorientált és borús valóságérzettel rendelkezik. Mivel a jómód a legfontosabb számára, ennek fenntartása érdekében képes aggályok nélkül eladósodni. A közügyi kérdések közül is csak a jólétéhez kapcsolódók tudják felkelteni érdeklődését, így a morális kérdések többsége hidegen hagyja.
A teljes lakosságot követően a fiatalok értékrendjére és a közügyekhez való viszonyára fokuszált előadásában Ságvári Bence (ITHAKA). Felhívta a résztvevők figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy ugyan a fiatal generációknak köszönhetően egyre több posztmateriális érték is bekerül a társadalmi gondolkozásba, de ettől függetlenül a fiatalok értékrendjének egy sajátos területén - politikával, állammal, gazdasággal kapcsolatos attitűdjeikben - nagyon erős a hasonlóság az idősebb generációk gondolkodásmódjával. Azaz félő, hogy a Sugatagi Gábor által is említett jólét központú gondolkozásmód átöröklődik az idősebb generációkról a fiatalabbakra.
A magyarok materiális gondolkozásmódjával nyilván a pártok is tisztában vannak, hiszen idei kampányukban - ahogy ezt Sugatagi is megjegyezte - mindezidáig összesen két (materiális) téma kapott hangsúlyt: a nyugdíjrendszer reformja, valamint az ingatlanadó bevezetése.
A választási kampány ingerszegénységére talán választ ad Szigetvári Viktor azon - a konferencián elhangzott - mondata, amelyben kifejtette, hogy véleménye szerint a politikai kommunikációnak minimális a hatása a szavazatok leadására. A Baló György által moderált kerekasztal-beszélgetésbe meghívott kampányigazgatók, Kubatov Gábor (Fidesz, kampányigazgató), Somogyi Zoltán (MDF, kampányfőnök) és Szigetvári Viktor (MSZP, kampányigazgató) ebben ugyan nem, de abban egyetértett, hogy politikai kampányok és eszközök tekintetében Amerika a világvezető.
Kató Lenke
kommunikációs- és programmenedzser
A konferencián elhangzott előadások prezentációi itt letölthetők!
Závecz Tibor: "Gyere közelebb, menekülj el" A politikai szereplőkhöz kötődők és a tőlük távolságot tartók motivációi
PREZENTÁCIÓ LETÖLTÉSE
Sugatagi Gábor: A magyar fogyasztó preferenciái a politikai ígéretek piacán
PREZENTÁCIÓ LETÖLTÉSE
Ságvári Bence: Mennyire öregek a fiatalok? A mai tízen- és huszonévesek politikai értékeiről
PREZENTÁCIÓ LETÖLTÉSE
Litkai Gergely: A csodálatos idő-, pénz- és szószaporítás
PREZENTÁCIÓ LETÖLTÉSE
Perlaky-Papp József: Régi marketing probléma újratöltve! Tagja-e a politikus a mosóporszabásúak rendjének?
PREZENTÁCIÓ LETÖLTÉSE
A Magyar Fogyasztó Szaklap A közügyek fogyasztói konferencián megjelent száma itt olvasható.
|
|
|
2010-ben partnerünk:

A közügyek fogyasztói konferencia
Az esemény házigazdája a Magyar Telekom

Az MFP kommunikációs partnere:

Főtámogatók:



Támogatók:




Médiatámogatók:






|
|