hirdetés
Magyar Fogyasztó Platform








ELŐADÓK

Ács Mihály (Neo Interactive)

Teológiai és bölcsészkari tanulmányaim után 1994-ben "ideiglenesen" a reklámszakmába csöppentem mint junior szövegíró. Pár éven belül a Team reklámügynökséghez kerültem, ahol volt szerencsém több sikeres - szakmailag is elismert - kampányban alkotóként dolgoznom. A Team-nél eltöltött kilenc év alatt lassan kiderült számomra, hogy a hagyományos reklámozás fölött eljárt az idő, és a fejlődés kizárólag az online-on keresztül vezet. Ezért 2008 őszén átigazoltam a Neo Interactive digitális ügynökséghez, ahol azóta is senior szövegíróként dolgozom.

 

Baló György (újságíró)

György a hetvenes évek óta televíziós. Volt híradós, a Panoráma és a Stúdió szerkesztője és műsorvezetője, később a rendszerváltozás emblematikus műsora, a Napzárta főszerkesztője, majd az 1990-es első szabad választások főszerkesztője és műsorvezetője. A kilencvenes években kereskedelmi televíziós, a TV3 vezérigazgatója, majd 2000-től újra a Magyar Televíziónál: riporter, műsorvezető, néhány évig kulturális igazgató, majd az Este és a Szólás szabadsága és választási műsorok szerkesztője és műsorvezetője. 2009 második felében a Magyar Rádió 180 perc c. műsorát vezette. Néhány hete Kassza címen indított közéleti vitaműsort. Hazai és nemzetközi televíziós fesztiválokon zsűritagként, zsűri elnökként működött közre, volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke és a Film- és Tévéművészek Szövetségének társelnöke is.

 

Braun Róbert (B&P Braun & Partners Magyarország)

Stratégiai kommunikációs szakember, 1966-ban született Budapesten. 1998-2000 között a Sziget Fesztivál kommunikációs igazgatója, majd az Index.hu Rt. stratégiai és kommunikációs igazgatója, később vezérigazgató-helyettese. Medgyessy Péter kommunikációs igazgatója 2004 májusáig, Gyurcsány Ferenc stratégiai tanácsadója 2005 áprilisáig. Az ENSZ Fejlesztési Program regionális társadalmi felelősségvállalás programjának nemzetközi szakértője, a Brand Israel projekt tagja. Márka- és CSR-tanácsadó, egyetemi oktató, két magyar és egy részben angol céget vezet. A Budapesti Corvinus Egyetem docense, stratégiai kommunikációt/márkázást, valamint CSR-t tanít, a filozófiai tudományok kandidátusa. A vállalat alapítója, a Braun & Partners Network és a Navyblue Europe ügyvezetője.

 

Kubatov Gábor (Fidesz, kampányigazgató)

A szakember a Fidesz kampányigazgatói pozícióját töltötte/tölti be a 2006-os önkormányzati választások, a 2008-as szociális népszavazás, a 2009-es európai parlamenti választások és az idei országgyűlési választások idején. 2006-tól a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója, 2006-ban országgyűlési képviselője. 2006. május 30-tól 2006. október 9-ig az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság, illetve 2006. október 9-től a Kulturális és sajtóbizottság tagja. 2006-ban az országgyűlési választás mobilizációért felelős kampányfőnöke. 2004-ben a Fidesz elnöki megbízott koordinátora. 2003-ban a soroksári Fidesz elnöke, majd 2007 őszétől alelnöke. Kommunikáció és médiatudományi diplomáját a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, míg műszaki és gépjármű-kárszakértő végzettségét a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte. 2002-től tagja a Fidesznek.

 

Litkai Gergely (Comedy Central)

A szakember a magyar nyelvű Comedy Central tévécsatorna főszerkesztője és műsorigazgatója. Nevéhez fűződik az első magyarországi stand-up comedy club, a Godot Dumaszínház elindítása. Számos kabaréműsor konferansziéja, több lap szerzője, forgatókönyvíró, olyan tévéműsorok ötletembere, mint például az Esti Showder Fábry Sándorral. 1998-ban megnyerte a Magyar Rádió humorfesztiválját szerzői kategóriában. Kereskedelmi rádiókban kezdte pályafutását ötletemberként, majd a kereskedelmi televíziózás létrejötte után számos műsor háttérembere volt, így dolgozott Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos, Osztálytalálkozó és Fantasztikus Európa, valamint Hajós András Késő Este Hajós Andrással című műsorában is.

 

Martin József Péter (újságíró)

Újságíró, közgazdász, médiatanácsadó. A Figyelő szerkesztőségében bő 10 évet dolgozott. Volt a lap rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, majd hat éven keresztül, 2003-tól 2008 végéig főszerkesztője. A Ringier-csoport és a Népszabadság Zrt. 2008 őszén kérte fel egy új, vasárnapi lap megszervezésére, amelyet aztán a kiadó – a gazdasági válságra hivatkozva – végül mégsem indított el. Irányítása alatt a Figyelő 2006-ban az Alkotóközösségek kategóriában Pulitzer Emlékdíjat nyert. Három éve tagja a Minőségi Újságírásért Díj zsűrijének. A Corvinus Egyetemen európai tanulmányokat, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán gazdasági újságírást oktat. A Magyarországi Európa Társaság tagja. Az újságcikkeken kívül számos nagyobb lélegzetű írás, esszé, könyvrészlet szerzője.

 

Murányi Marcell (Blikk)

A Blikk főszerkesztője (2006-), a lap főszerkesztő-helyettese (2004-2006), a Vasárnapi Blikk felelős szerkesztője (2002-2004). Az újraindított Mai Nap főszerkesztője (2002), a Színes Mai Lap (később: Bors) lapszerkesztője és kulturális rovatvezetője (2001), előtte ebben a két feladatkörben dolgozott a Mai Napnál (1996-2001), ahol pályáját kezdte (1992).

 

Perlaky-Papp József (BKF)

"William Wrigley a keresztapám.
A Wrigley nevet mindannyian ismerjük, legfőképp a rágógumiról. Pedig William Wrigley eredetileg szappant gyártott. Hogy jobban vegyék a szappant sütőport csomagolt mellé. A sütőpor viszont túl jól sikerült, megkedvelték a fogyasztók. A váltás után ismét új gondolata támadt. Úgy döntött minden doboz sütőpor mellé két csomag rágót ad a kereskedőknek, hogy az ő termékét tartsák. Bejött neki. Több, mint száz éve rágógumit gyárt és forgalmaz szép sikerrel.
William Wrigley szakmai életútja értelemében a keresztapám.
Én sem a pr-rel kezdtem. Mérnökként dolgoztam a kilencvenes évek elején. Mint Mr. Wrigley a szappanforgalmazóként... csak én épp száz évvel később. Majd a marketing érdekesebbnek mutatkozott. Oly fényes csillagok sikerén dolgozhattam, mint DJ. Bobo vagy Scooter. A personal branding alapjaival itt ismerkedtem, hogy aztán a hazai közélet szereplőivel folytathassam közel tíz évvel később.
Ami Mr Wrigley-nek a rágógumi, az nekem a public relations.
Első inspirációkat a pr irányába a kilencvenes évek közepén az akkori legnagyobb magyar vállalat tulajdonos-vezetőjétől kaptam marketingprogramjaim tervezésekor:"kerül, amibe kerül, csak pénzbe ne kerüljön!" Azóta nem csak én, hanem a pr is nagy utat járt be.
Az ezredforduló nagy változásokat indított el az emberiség életében, többek között azt, hogy stratégiai kommunikációs tanácsadással kezdtem el foglalkozni. Pedig csak válaszoltam, ha megkérdeztek. Majd a BKF katedrát is adott mellé, talán hogy fiatalodhassam kissé. Azóta a hallgatók őszülnek.
Emellett vállalatvezetők és politikusok mellett a hazai pr szakma oktatási és politikai ügyeit segítem.
Talán elég lett volna annyit mondanom magamról: pr specialista vagyok."

 

Sáfrány Zsuzsanna (Neo Interactive)

Gazdasági diplomájának megszerzését követően egy fiatalokra szakosodott kiadónál kezdte pályáját mint ügyfélkapcsolati menedzser, később az értékesítés irányítása mellett aktív szerepet vállalt a kiadó online portfóliójának kiépítésében is. 2006-tól szakmai képzéseket szervezett és rendszeresen oktatott felnőttképzéseken, főiskolán. Az online kommunikáció iránti elkötelezettséggel, 2007-ben csatlakozott a Neo Interactive-hoz, ahol 2008-tól az ügynökség content üzletágának felelőse, valamint a közösségi média terület szakértője.

 

Ságvári Bence (ITHAKA)

Szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa, illetve az info-kommunikációs témájú kutatásokkal foglalkozó ITHAKA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. 2001-ben szerzett diplomát az ELTE Társadalomtudományi Karán, ahol jelenleg PhD disszertációját készíti. A World Internet Project magyarországi kutatócsoportjának tagja. Kutatási területei közé tartozik a technológiai változások, az új médiumok társadalmi hatása, továbbá az értékek és attitűdök gazdasági vonatkozásainak vizsgálata. Junior Prima Primissima díjas.

 

Somogyi Zoltán (MDF, kampányfőnök)

Diplomáit a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakán, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakán szerezte. Dolgozott a Double Decker Kft. ügyvezető igazgatójaként, a Political Capital Institute igazgatójaként és a Privy Council Communications Kft. ügyvezető igazgatójaként. Jelenleg az MDF kampányfőnöke. A Magyarországi Tradicionális Kung fu Akadémia tiszteletbeli elnöke és a Magyar Kommunikációtudományi Társaság főtitkára. Több száz politikai és kommunikációs elemzés szerzője. Több egyetemen vendégelőadója.

 

Soós Gergely (Neo Interactive)

Közgazdasági diplomával, 3 év pénzügyi szakmai múlttal és egy rövid dél-amerikai kitérővel érkezik az online reklámszakmába 2000-ben. 2002-ben tulajdonostársával megalapítja a Neo Interactive digitális reklámügynökséget, ahol azóta is ügyvezető igazgatói feladatkört tölt be. 2003-ban felkérik a budapesti Ogilvy Interactive divízió elindítására, 2005-től pedig alapító társtulajdonosként egy évig a Laboratory reklámügynökséget erősíti. A Neo szakmai szerepvállalásának céljával olyan projektek ötletgazdája, mint pl. a Médiapédia.hu, a Digitális Média Tények Könyve, az Internetgalaxis.com vagy a Reklámporta.hu. 2008-tól társalapítóként és társszervezőként vesz részt a DigitalFestival létrehozásában.

 

Sugatagi Gábor (GfK Hungária)

Okleveles közgazdász, szociológus és a politikatudomány doktora. 1993-tól egy évig a Strasbourg-i Institut d'Études Politiques-ban folytatott posztgraduális tanulmányokat. A GfK Hungária Piackutató Intézetnél piackutatóként kezdte 1998-ban, majd kutatásvezetőként folytatta, 2000-től pedig mint senior tanácsadó foglalkozik az autóipari valamit a társadalmi és politikai kutatások vezetésével. 1998-tól az ELTE Állam és Jogtudományi Karának Politológia Tanszékén dolgozik, jelenleg, mint mellékfoglalkozású adjunktus. Öt nyelven beszél.

 

Székely Szabolcs (Neo Interactive)

1994-ben szerzett közgazdász diplomát a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán, melyet követően marketing szakterületen kezdte pályafutását, ügyféloldalon. A Dreher Sörgyáraknál és a Kraft Foodsnál brand managerként, majd marketing managerként szerzett tapasztalatokat. 2001-től az Amstel Magyarország / Heineken magyarországi marketing igazgatója. 2003-tól szabadúszó stratégiai tanácsadóként dolgozik olyan ügyfeleknek, mint a Danone, Budapest Bank, Vodafone, Sió Eckes, Kométa vagy a Hoffmann Research International. 2008-tól a Neo Interactive stratégiai igazgatója.

 

Szigetvári Viktor (MSZP, kampányigazgató)

Diplomáit az ELTE BTK Politikaelmélet tanszékén valamint Filozófiai intézetében szerezte. Dolgozott a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tanácsadójaként, a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatika és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának tanácsadójaként, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tanácsadójaként majd a miniszterelnök nyilvános kapcsolataiért felelős helyettes államtitkáraként, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszteri titkárságvezetőjeként később sajtófőnökeként. 2006-ban az MSZP kampányigazgatója. 2007-től 2009 áprilisáig a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat stratégiai kommunikációs tanácsadója valamint ügyvezető-tulajdonosa. Jelenleg az MSZP Országos Központjának kampányigazgatói pozícióját tölti be.

 

Török Diána (Medianfo.hu)

"1979-ben születtem Budapesten. Gyerekkorom óta dramaturg szerettem volna lenni. Végül a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) kötöttem ki, ahol marketing szakirányon szereztem diplomát 2003-ban. A bölcsész hajlamaimat az ELTE BTK francia szakán élhettem ki, ahol 2004-ben abszolváltam, viszont a másoddiplomától egyelőre még elválaszt a szakdolgozat és az államvizsga. Remélhetőleg már nem sokáig. Még az egyetem alatt, 2001 nyarán kezdtem a Mediainfo.hu portálnál dolgozni, melynek azóta is főszerkesztő-projektvezetője vagyok. 2005 óta a Marketinginfo.hu marketing tudásportált, 2008-tól a News4business.hu üzleti információs site-ot, tavaly óta pedig az @M interaktív magazint is hasonló pozícióban jegyzem. Szeretem a félig bölcsész, félig marketinges létet, mert mindig emlékeztet arra, hogy a világ nem egyféle, hanem komplex, sok szempontú, és a szakbarbárság nemhogy segíti, hanem gátolja a valódi szakmaiságot. Legyen szó bármilyen iparágról is. A média világa most különösen izgalmas, így érdeklődéssel írok-olvasok-írok."

 

Fotó: Vígh Csaba

Vajda Éva (oknyomozó újságíró)

Éva 1970-ben született, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, az ELTE Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakán, illetve a CEU Political Science szakán szerzett diplomákat. Újságírói pályáját a Magyar Rádióban kezdte, dolgozott a Magyar Narancsnál, majd az Élet és Irodalom című hetilapnál lett oknyomozó riporter. Rövid ideig dolgozott a Népszabadság Online-nál, majd egy időre elhagyta az újságírást: ez idő alatt az Open Society Institute Médiaprogramjánál, majd a Holokauszt Emlékközpontnál dolgozott. 2005-2007 között a Spiegel-tulajdonú Manager Magazin főszerkesztőhelyettese volt, azóta szabadúszó újságíró, az Index véleményrovatának a Kreatív című szaklapnak ír rendszeresen. 2009 nyarán jelent meg Mong Attilával közösen írott könyve, Az ártatlanok kora (Index-könyvek). Korábbi könyve (Ószabó Attilával) Tényfeltúrás címmel jelent meg 2001-ben és azokat a nagy port felkavaró cikkeket tartalmazza, amelyeket az Élet és Irodalomban publikáltak a Postabank, a Globex, a K&H-bank és az Orbán-bányák ügyeiről. Több mint 10 éve tanít újságírást az ELTE-n, s három éve a Tasz oknyomozó újságírókat támogató programjának vezetője. 2007-ben elnyerte az év oknyomozó újságírójának járó Göbölyös-Soma díjat.
 
Závecz Tibor (Szonda Ipsos)

Felsőfokú tanulmányait az ELTE-n végezte, előbb programozó matematikusi majd szociológusi diplomát szerzett. Kutatói pályafutását 1986-ban a Magyar Közvélemény-kutató Intézetben kezdte 1986-ban. A rendszerváltás időszakában részt vett a társadalmi és politikai változásokat heti rendszerességgel követő felmérések kialakításában, az elemzések elkészítésében. Az intézmény megszűnése után, 1990-ben a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója lett és azóta is ezt a funkciót tölti be. Több egyetemen, főiskolán tanít politikai szociológiát, kutatási módszertant. Rendszeres szereplője politikai elemző műsoroknak.
 



2010-ben partnerünk:





A közügyek fogyasztói konferencia

Az esemény házigazdája
a Magyar Telekom



Az MFP kommunikációs partnere:



Főtámogatók:





Támogatók:






Médiatámogatók:







Knowledgetainment
Knowledgetainment (fn). A tudásmegosztás azon módja, amelyben az ismeretek és a tartalmak szórakoztatóan és élvezetesen jutnak el a közösséghez.

Magyar Fogyasztó Platform © Minden jog fentartva 2007-2010

Kapcsolat