NAGY BANNER FEJLÉCBEN hirdetés
Magyar Fogyasztó Platform






ELŐADÓK

Bartha Ferenc (Beiersdorf Kft.)

Műszaki és marketing diplomám mellett a brit Durham Egyetemen szereztem MBA fokozatot. Egy kis magyar játékgyártó és -forgalmazó kft.-nél töltött évek után különböző FMCG-cégek értékesítési részlegeinél dolgoztam először régiós, majd országos vezetőként. A Beiersdorf Kft.-nél tizenegy éve dolgozom. Nyolc évig kereskedelmi igazgató voltam, közben pedig két évig, bécsi székhellyel, 13 közép-kelet-európai ország értékesítési koordinátora. A Beiersdorfnál töltött évek alatt – többek között – az én vezetésemmel került felállításra a trade marketing osztály és történt meg a kategóriamenedzsment alapjainak lerakása. 2009. március 1-én vettem át a marketingmenedzseri feladatokat. Csapatommal a Nivea, Labello, Atrix márkák magyarországi marketingtevékenységeiért felelek. Céljaim a márkaérték növelése, a fogyasztók igényeinek megértése, a hatékony kommunikáció.

 

Blaskó Nikolett (ACG)

A szakember jelenleg a 2004-ben általa is alapított ACG Reklámügynökség ügyvezető igazgatói pozícióját tölti be. Előtte a Coca-Cola Amatil Hungary marketing koordinátoraként, az Omker Rt. marketing igazgatójaként és a Deer Holding marketing és kommunikációs vezérigazgató helyetteseként dolgozott. Diplomáit a Cambridge Business College-on és a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola kereskedelmi szakán szerezte. A reklámügynökség vezetése mellett Goda Krisztina filmrendező, Divinyi Réka forgatókönyvíró és Vámosi Viktória topmodell, műsorvezető menedzsere. A 2008 óta hazánkban is megrendezésre került ATP Tour of Champion, Tennis Classics kommunikációs és protokoll igazgatója, illetve a Veszprémi Állatkert és a Bátortábor marketing stratégiai, kommunikációs tanácsadója (társadalmi célú munkában). 2010 májusától a MAKSZ alelnöke illetve a szervezet ATL szekciójának elnöke.

 

Győri Adél (Millward Brown Hungary)

A szakember 2010 áprilisától a Millward Brown Magyarország tanácsadója. 1999 és 2008 között a TGI Magyarországnál, 1998-tól egy évig a Sara Lee-nél, 1994-től 1998-ig pedig a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél dolgozott. Diplomáit az ELTE Szociológia Intézetében és a Chartered Institute of Marketingben szerezte.

 

Litkai Gergely (Comedy Central)

A szakember a magyar nyelvű Comedy Central tévécsatorna főszerkesztője és műsorigazgatója. Nevéhez fűződik az első magyarországi stand-up comedy club, a Godot Dumaszínház elindítása. Számos kabaréműsor konferansziéja, több lap szerzője, forgatókönyvíró, olyan tévéműsorok ötletembere, mint például az Esti Showder Fábry Sándorral. 1998-ban megnyerte a Magyar Rádió humorfesztiválját szerzői kategóriában. Kereskedelmi rádiókban kezdte pályafutását ötletemberként, majd a kereskedelmi televíziózás létrejötte után számos műsor háttérembere volt, így dolgozott Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos, Osztálytalálkozó és Fantasztikus Európa, valamint Hajós András Késő Este Hajós Andrással című műsorában is.

 

Lukács Rita (B&P Braun & Partners Magyarország)

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett marketing szakirányon, jelenleg doktori disszertációján dolgozik a BCE Gazdálkodástani Doktori Iskolájában, CSR-kommunikáció témában. 2004-ben Bonnban a Pleon Kohtes Klewes PR-cég CSR-divíziójánál töltötte szakmai gyakorlatát. A Budapesti Corvinus Egyetemen elsőként indult CSR-kommunikáció kurzus szemináriumainak vezetője.
A cég megalakulása óta dolgozik a B&P Braun & Partners-nél tanácsadóként.

 

Rácz Márton (IBS)

"2006 óta tanítok a budapesti IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolán. Főleg közgazdaságtant és főleg elsőéveseknek, de egyéb elhivatottságaimat kielégítendő egy Practical Cultural Studies for Marketing nevű tárgyat is vezettem már. A nem, dzsender, szexualitás témával úgy 2002 táján kezdtem el foglalkozni, előbb a Budapesti Corvinus Egyetem TársadalmiNem- és Kultúrakutató Intézetében, majd a Central European University diákjaként. A témáról sikeresen adtam elő koppenhágai Niels Brock College-en, a Kodolányi János Főiskolán és az IBS-en is. Két érdeklődési területemnek túl sok a közös halmaza a listázáshoz, de a marketing, a fogyasztás, a reklám mindenképpen az egyik legfontosabb ezek közül."

 

Simon Bernadett (B&P Braun & Partners Magyarország)

A szakember 2008 novemberétől a B&P Braun & Partners Branding és Reputation üzletágának ügyvezető igazgatója, vezető tanácsadója. Előtte 12 év reklámügynökségi gyakorlatot szerzett stratégiai tervezőként, valamint 2 évig az Index.hu marketing igazgatója volt.

 

Spielmann Katalin (Coca-Cola Magyarország)

A Közgazdaságtudományi Egyetem vezetés-szervezés szakirányán végzett, ezután rögtön a Coca-Cola Magyarországhoz kerül, ahol azóta is dolgozik - 2001-től - média területen.
A vállalat ATL kommunikációjában jelentkező média feladatok irányítása mellett - az online marketing szerepének növekedésével párhuzamosan - az online média területén jelentkező teendők is a feladatkörébe tartoznak. Emellett - 2007-től - részt vesz a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően sikeres [Coke.hu] promóciós weboldal és pontbeváltó Coca-Cola hűségportál létrehozásában és folyamatos fejlesztésében.
2009 nyaráig 3 ország - Magyarország mellett Csehország és Szlovákia - média megjelenéseit irányítja, majd - a Coca-Cola regionális központjának áthelyezésével és az ezzel kapcsolatos strukturális átszervezés révén - kizárólagosan a magyarországi média feladatok irányítója. Az elmúlt egy évben az új szervezeti struktúrának megfelelően a magyarországi, és horvátországi médiamegjelenéseket kezeli, előtérbe helyezve az integrált marketingkommunikációs megoldásokat, így holisztikusan átgondolva a vállalat márkáinak kommunikációs megoldásait
Rendszeresen ad elő szakmai konferenciákon.

 

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa)

"20 évesen költöztem föl Budapestre, ahol szinte azonnal becsöppentem a rendszerváltás előtti underground, illetve alternatív művészeti életbe. 92-ben szereztem diplomát a Jazz Konzervatórium énekes-előadóművész szakán. A zene mellett más művészeti és média tevékenységekbe is belekerültem. 98-ban létrehoztam egy közhasznú alapítványt: "Nők2000 - Nyitott Kapu" néven, melynek keretén belül 2008 óta végzek rendszeresen jótékonysági és önkéntes munkákat. 99-től folyamatosan publikálok. 2009. december 23-án debütáltam női zenekarommal, akikkel azóta rendszeresen koncertezek. 2003-tól a Megasztár tehetségkutató műsor zsűritagja voltam, 3 éven keresztül. 2004 elejétől Magyarország legnépszerűbb női internetes site-jára írok hetente válaszleveleket. 2006 májusában az itt folyó levelezéseimből megjelent első könyvem "Ébresztő" címmel, 2008 novemberében pedig a második "Ébresztő 2" címmel. 2005 óta folyamatosan tevékenykedek a "Születés Hete" mozgalomban. 2008-ban fejeztem be tanulmányaimat a Miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen. 2009 márciusában elindítottam a "lelki wellness" elnevezésű csoportterápiámat nőknek. 2009. október 20-án indult el a Viasat3 TV csatornán a "Szeretem a testem" című műsor, amiben pszichológusként, életszemléleti tanácsadóként segítek önbizalom hiányos nőknek. 2010 januárjában elindítottam új klubomat a "Nemek IGEN-jét", amelynek a szórakoztatás mellett célja az eszmecsere és az ismerkedés."

 

Steigervald Krisztián (GfK Hungária)

A GfK Hungáriához 2003-ban csatlakozott közgazdász szakember több éven át sikeresen vezette a kvalitatív kutatásokat. Jelenleg a GfK Hungária fogyasztási cikkek szektormenedzsere. Kinevezését megelőzően a tudásmenedzsment vezetői pozícióját töltötte be, emellett nevéhez fűződik a szemkamera alapú kutatások bevezetése is. Az ifjúsági kutatások szakértője. Gyakori vendégelőadó a BGF-en, a Kommunikációs Akadémián, valamint a MÜA-n. Tagja a Magyar Marketing Szövetségnek.

 

Tihanyi Péter (ACG)

Péter újságíróból lett reklámos. Szövegíróként az Ammirati Puris Lintas reklámügynökségben kezdett 1995-ben. A Lintas és a Lowe GGK összeolvadásában már kreatív igazgatóként vett részt fél év erejéig, majd 2000-ben az Euro RSCG Budapest-hez igazolt. 2007-ben lépett ki a multinacionális ügynökségi világból, azóta a teljes magyar tulajdonban lévő ACG reklámügynökségnél igazgatja a kreatívokat, a management tagjaként. Csapatával számos nemzeti (Arany Penge, Hipnózis, ADCH, Effie) és nemzetközi (Golden Drum, Cresta, EACA, Golden Hammer) díjat nyert. Büszke rá, hogy ügynöksége, az ACG nyerte Magyarországon az Év Ügynöksége címet 2009-ben.

 

Vincze Kinga (újságíró)

"Közel húsz éve dolgozom a médiában, leginkább az elektronikus sajtóban. Néhány állomás a sokból: a Magyar Televízió Üzlet című, naponta jelentkező gazdasági híradójának voltam a felelős szerkesztője, az újonnan induló TV2 képernyőjén vasárnap délelőttönként vezettem egy fiataloknak szóló talkshow-t, a Petőfi adón a Béla angyalai című, máig emlékezetes, háromriporteres műsort készítettem három éven át. Utóbb a Danubius Rádió hetente négyszer egy órában jelentkező, esti beszélgetős műsorát vezettem öt éven keresztül. Nyolc éve foglalkozom településmarketinggel, az Újbudán működő Média11 ügyvezető-főszerkesztője vagyok."

 



2010-ben partnerünk:





MNŐ <--> FÉRFI konferencia

Az esemény házigazdája
a Magyar Telekom



Az MFP kommunikációs partnere:



Főtámogatók:





Támogatók:









Kiemelt médiatámogató:


Médiatámogatók:



















Szakmai támogatók:




Knowledgetainment
Knowledgetainment (fn). A tudásmegosztás azon módja, amelyben az ismeretek és a tartalmak szórakoztatóan és élvezetesen jutnak el a közösséghez.

Magyar Fogyasztó Platform © Minden jog fentartva 2007-2010

Kapcsolat