Előadók

Domokos Szilárd (Sanoma Budapest)

A szakember több mint 14 éve dolgozik a média különböző területein. Tanácsadóként és üzletfejlesztőként 2003-ban csatlakozott a Sanoma Budapesthez. 2007 januárja óta a vállalat marketing- és üzletfejlesztési igazgatójaként irányítja a cég ATL marketing-, rendezvény- és konferencia-szervezési, piacelemzési és PR-tevékenységét. Emellett felelős a hagyományos médiatermékek piaci bevezetéséért, az akvizíciókért és fúziókért.



Gosztonyi Csaba (Carbon Group Communication)

Bölcsész, kétgyermekes családapa. Soha, egyetlen percet sem dolgozott klasszikus ügynökségben. Az idő előrehaladtával ügyfelei ezt egyre kevésbé bánják. Közel tízegynéhány éves szakmai élete során gyakran találkozott úgynevezett fogyasztókkal. Szereti és tiszteli őket. Azzal is tisztában van, hogy belőlük él, s erre figyelmezteti utastársait is. Újságíróként rajongott az érdekes témákért és utálta a sablont, a szájbarágást. Ügynökségvezetőként sem változtatott gondolkodásán. Gyakran jár emberek közé, különös perverziója, hogy eltérő kultúrájú és világlátású emberekkel osztja meg kommunikációval kapcsolatos elképzeléseit. Ebből sokat profitál. A Próbakő Kommunikáció (2003) pályára állítása után 2006 óta a Carbon Group Communications megoldásszállító ügynökségre fókuszál.



Guttengéber Csaba (METROPOL Magyarország)

A szakember jelenleg Magyarország legnagyobb példányszámú napilapjának, a Metropol újságnak a kereskedelmi igazgatója. Agrár, marketing, valamint informatikai diplomák megszerzése után kezdetben ügyféloldalt marketingesként tevékenykedett, majd 2000-ben csatlakozott az RMB Hungary Multimédia Kft-hez mint médiakutatási menedzser. Több pozíciót betöltve 2003-tól értékesítési igazgatóként dolgozott az RMB-ben, mely során felelt több kábeltévé, képviselt mozi lánc és indoor hálózat, valamint rádió kereskedelmi tevékenységéért. Az RMB Consulting keretein belül 2005-től média- és médiamarketing-tanácsadással is foglalkozott több médiumnál. 2007. márciusától először értékesítési vezető, majd 2008. nyarától kereskedelmi vezérigazgató-helyettes a Danubius Sales House-nál, ahol a Danubius Rádió teljes körű kereskedelmi tevékenységét irányította. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA szakán tanul.


Hajnal Tamás (Human Telex)

A szakember jelenleg a Human Telex Kft. Client Service igazgatójaként dolgozik. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakának elvégzését követően 1997-ben került az akkor még BTL ügynökséghez, amely évek alatt Magyarország első integráltkommunikációs cégévé nőtte ki magát. Az átalakulásnak köszönhetően így a BTL, Sales Promóció, rendezvényszervezés területétől, a stratégiaalkotáson át, az integráltkommunikációig bezáróan számos területen bizonyított. Munkáinak köszönhetően széles körű tapasztalatokra tett szert, melyet 2001 óta rendszeresen megoszt hallgatóival előadásokon, konferenciákon, tanfolyamokon, valamint rendszeres oktatóként a BGF Külkereskedelmi Főiskolán. "Hiszek az élményekben és az élet szeretetében, abban, hogy az élmények teszik teljessé a mindennapokat legyen szó a munkáról, egy kampányról, az ügyfélről, vagy a családról. Vallom, az élet bármely területén csak akkor lehet valaki sikeres, ha ezt a hitet és gondolkodásmódot követi."


Halász Gyula (ADCH)

"Halász Gyula a becsületes nevem és már magamhoz mérten is nagyon régen születtem. Eredetileg fotósnak tanultam, de szövegíróként kezdtem a pályámat 1990-ben az akkori GGK-ban. Majd jött egy rövid RSCG, amit követett egy hosszú, 14 évig tartó Partners JWT.
Az utóbbiban, mint kreatív igazgató ténykedtem és csapatommal számtalan hazai és külföldi díjat nyertünk. Kétszer voltam az Arany Penge zsűri elnöke. Jelenleg az előző 16 évet próbálom kipihenni, valamint saját, Art Buyer cégemet építgetni. Ez év elején megválasztottak az ADCH elnökének. Szóval, most sem unatkozom, még szabadidőmben sem."


Heal Edina (Sláger Rádió)

A szakember a Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után nemzetközi reklámügynökségeknél dolgozott ügyfélkapcsolati pozíciókban. A McCannél volt ügyfélkapcsolati igazgató, amikor 1 évre Franciaországba költözött, hogy nemzetközi MBA diplomát szerezzen. Onnan Angliába ment tovább, ahol a U2 és Bob Marley lemezkiadójánál, az Island Records-nál kitanulta a lemezkiadói szakmát. Magyarországra visszatérve, először a PolyGram kiadó marketing igazgatója, majd az EMI ügyvezetője lett. Pár évre rá újra Londonba igazolt az EMI központjába, ahol olyan kollégákkal dolgozott együtt, akik még a Beatles karrierjének alakításában is szerepet játszottak. Időközben férjhez ment és 2 gyermeke születése után ismét hazatér Magyarországra hogy a rádiózásban próbálja ki magát. Immáron 4 éve vezeti a mára már az ország első számú rádiójává vált Sláger Rádiót.


Kaszás György (UpGrade Communications)
A multinacionális reklámügynökségi üzlet tűzvonalában eltöltött közel 18 év után jelenleg saját cége, az UpGrade Communications keretei között kreatívigazgatóként dolgozik offline munkákon, továbbá kommunikációtrénerként prezentáció-, reklámkreativitás- és kreatív problémamegoldó tréningeket, cachingokat tart. Emellett az online kreativitás alkotói és alkotásmenedzseri területén a Neo Interactive-val kreatívpartnerként működik együtt.


Kerényi Péter (kommunikációs szakember)

Az angol-történelem szak után, az Újságíró Iskola külpolitika szakát végeztem. Így lettem üzemi lapos újságíró és üzemszerű televíziós szerkesztő. Szerkesztettem újságot és rádióműsort, televíziós vetélkedőket, az utóbbit immár több mint 30 esztendeje. Első műsoraim az Aki mer az nyer, a Játék a betűkkel és a Kicsoda Micsoda voltak, majd a Van benne valami! és a Mindent vagy semmit! vezetett a Legyen Ön is Milliomoshoz és a Pókerarchoz.
Voltam nyaranta idegenvezető Európában és Amerikában, írtam riportkönyvet Angliáról majd két évtizede lettem Zwack Péter közvetlen munkatársa, majd öt évvel később a Zwack Unicum Rt. kommunikációs igazgatója. Szívesen dolgozom az Operabál sajtófőnökeként, a Netaktív Kommunikációs Ügynökség tanácsadójaként, vagy legújabb vesszőparipám, az Öreg a Nénikéd! főszerkesztőjeként. Úgyhogy most éppen munkát keresek... Amikor 17 éves lányom megkérdezte, hogy mit mondjon a foglalkozásomról az iskolában, azt feleltem: Válaszd ki, ami csak jólesik. Mire így válaszolt: Papa, te soha nem fogsz felnőni! Igaza van.


Kiss Kornélia (Magyar Turizmus Zrt.)

A szakember 2000-ben végzett az akkori nevén Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Marketing és Turizmus Szakán. Immáron több mint nyolc éve a nemzeti turisztikai marketingért felelős Magyar Turizmus Zrt. munkatársa, ahol a kutatási terület irányítása mellett 2009 januárjától a turisztikai termékekkel kapcsolatos feladatokért is felelős. Turisztikai felsőoktatási intézményekben elsősorban turisztikai marketingről tart előadásokat, emellett számos hazai és nemzetközi publikáció fűződik a nevéhez. Tagja az európai nemzeti turisztikai hivatalokat tömörítő European Travel Commission kutatói munkacsoportjának.


Kozák Ákos (GfK Hungária Piackutató Intézet)

Közgazdász, szociológus. 15 éve a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára. 18 éve a GfK Hungária Piackutató Intézet munkatársa, 1993 óta igazgatója. A Magyar Marketingszövetség elnöke; tagja a Magyar Reklámszövetség elnökségének és az ESOMAR Európai Marketing és Társadalomkutató szervezetének.


Litkai Gergely (Comedy Central)

A szakember a magyar nyelvű Comedy Central tévécsatorna főszerkesztője és műsorigazgatója. Nevéhez fűződik az első magyarországi stand-up comedy club, a Godot Dumaszínház elindítása. Számos kabaréműsor konferansziéja, lap szerzője, forgatókönyvíró, olyan tévéműsorok ötletembere, mint például az Esti Showder Fábry Sándorral. 1998-ban megnyerte a Magyar Rádió humorfesztiválját szerzői kategóriában. Kereskedelmi rádiókban kezdi pályafutását ötletemberként, majd a kereskedelmi televíziózás létrejötte után számos műsor háttérembere, így dolgozott Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos, Osztálytalálkozó és Fantasztikus Európa, valamint Hajós András Késő Este Hajós Andrással című műsorában is.


Dr. habil Németh Erzsébet
(Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet,
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)

A kommunikáció elméletének és gyakorlatának egyik legelismertebb hazai szakértője. 29 tudományos folyóirat cikke (5 nemzetközi), 1 könyvszerkesztése, 26 könyvfejezete és 1 könyve jelent meg.


Puczkó László (Xellum Kft.)

A szakember jelenleg a Xellum Kft. turisztikai projektekért felelős ügyvezetője. Diplomáját turizmus és logisztika területére specializálódott közgazdaként szerezte (1993), majd a kultúra és művészetek vonzását követve elvégezte az Iparművészeti Egyetem Menedzserképző Intézetének Art & Design Management szakát (1996); 2000-ben pedig PhD fokozatot szerzett. Bejegyzett vezetési tanácsadó. Számos országban dolgozott kutatóként, tanácsadóként és oktatóként. Több szakkönyv szerzője. Fő érdeklődési területei közé tartozik a turizmus és az élményipar.


Szokolics Ákos (Agárdi Pálinkafőzde)

"1990-ben matematika-fizika szakos tanárként végeztem, de már 15 éve az italszakmában dolgozom. Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem MBA szakán diplomamunkámat írom. Több, mint egy évtizedes multinacionális szakmai környezet után 2006-tól az Agárdi Pálinkafőzde Kft kereskedelmi igazgatójaként egy igazán magyar termékkörrel foglalkozom. Pályafutásom alatt többször adódott alkalmam váltásra, de a jelek szerint az „alkohol rabja” lettem! Szerencsésnek tartom magam, mivel többnyire remek kollégákkal és sikerekre képes csapatokkal hozott össze a sors."


Simon Bernadett (B&P BrandAktív)

A szakember jelenleg a NetAktív ügyvezető igazgatója, továbbá a B&P Socialbranding, valamint a B&P NetWork, a PxB és a NetAktív egyesüléséből létrejött B&P BrandAktív ügyvezető igazgatója. 1996 és 2000 között a DDB Budapest account directora, 2000 és 2002 között az Index.hu Rt. marketing vezetője, majd a Well Reklám és PR Ügynökség Stratégiai tervezője volt. Diplomáit a Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági szakán, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem angol-német szakán szerezte.


Termes Nóra (IBUSZ)

A szakember 1992-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodástudományi szakán. 2004 októberétől az IBUSZ Utazási Irodák Kft. munkatársa, ahol a hálózati és a marketingosztály vezetőjeként tevékenykedik. Jelenlegi munkahelyét megelőzően hat évig a Malév charter osztályán dolgozott mint üzletkötő.


Tibori Tímea (MTA Szociológiai Kutatóintézet)

A szakember jelenleg az Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet Tudományos igazgatóhelyettese. 1990-től a Magyar Szabadidő Társaság elnöke. Kutatási területei: a kreativitás és élmény; mérés-képzés, életmód és értékmérés, felzárkóztatás. Számos könyv szerzője illetve társszerzője. Jelenleg többek között az ifjúság szabadidő használatát és kultúrafelfogását illetve az élménytársadalom összefüggéseit kutatja.
info@magyarfogyaszto.hu magyarfogyaszto.hu